
a tegnap estéről ezúttal mindannyiunk szeretett Bútorhoroszkóp blogjába írtam
egyébként meg síkideg vagyok mert szaraxik a gépem kijelzője
no komment Kategóriák: bútorhoroszkóp
A Bútorhoroszkóp szerint ma véget ér a Szobainas éve és holnap, Zsúrkocsi napon kitörő örömmel és zabálással, egyéb élvezetekkel üdvözölhetjük a Járóka évét. Azt a Járókát, aki visszafogott kedves, korlátolt. Megóv bennünket. Igazi alkalom a regenerálódásra, ugyanis utána...
....iszonyatos orgia lesz négy éven át az Aktus és az Élveteg jegyek váltakozása révén. Igazi gruppen. Dohányzóasztal(2011)-Zsúrkocsi(2012)-Bárszék(2013), majd a finálé 2014-ben a Rekamiéé lesz természetesen. Utána már úgyis öreg harmincasok leszünk, jöhetnek majd a Tartalmas jegyek évei. De a Bútorhoroszkóp úgy tűnik, szeretné emlékezetessé tenni életünk harmadik évtizedének második felét.
A Járókában nem lesz szívás mint a Szagelszívóban tavaly és nem lesz ostorcsattogtatás sem. A Járóka nem húz deresre senkit.
Ma, a bútorév utolsó napján azt tehetjük, hogy elengedjünk minden rosszat, hagyjuk hogy a Szagelszívó beszippantsa, menjünk ki sétálni a hideg dacára, szellőztessük ki a lakást, a fejünk és holnap fülig érő vigyorral keljünk fel a biztos tudatban, hogy a Járókában újra gyermetegek lehetünk és a Nagy Erők úgyis megóvnak majd bennünket.
A Bútorhoroszkóp mindig újév napján bulizik, az év utolsó napja mindig inkább merengős kell hogy legyen.
Érdekes, idén valahogy nincs karácsonyi hangulatom, jó, a hóesés az szép volt de nem nagyon vagyok most karácsonyozós, leszámítva a szaloncukor-zabálást. Idén nem kap tőlem senki ajándékot max képeslapot, le vagyok égve meg amúgy is...környezetemnek úgy tűnik, az a legnagyobb ajándék a részemről, ha jó szokásomtól eltérően kivételesen karácsonykor nem vagyok vér tahó mint az év többi napján rendszerint. Karácsonykor talán ráülök a pofámra és nem ugatok mindenért. A többi meg úgyis ócska külsőség, a fogyasztói társadalom hülyesége, a Vörösmarty téren is évről évre ugyanazok a dolgok vannak, minden ugyanolyan, a dekoráció, minden.
Unom, na. Idén fel se hoztam a fél méteres műfenyőm, kiraktam a konyhába a húszcentiset, ráadásul az égősorom elszállt, soros kapcsolás, majd ha hazaviszem, felvágok apukám előtt és szépen valami kütyüvel megnézem hogy melyik égő a ludas és pótizzó híján forrasztással kiiktatom, szigorúan mérnöki (apám vagy bátyám) felügyelet mellett, hogy felvághassak, na én ehhez is értek, sállálá, kockulok mint állat. Forrasztópáka...az én kezemben...az év bulija lesz, azt hiszem.
Á, nem is érdekel már engem a karácsony, a Bútorújév sokkal jobban.
no komment Kategóriák: bútorhoroszkóp
Persze az önöstorozó konyhai nyáladzás közben meg kell említenem, hogy bár ma a Bárszék-Szemétledobó bútorállás óvatosságra int mert nagyon magasról lehet nagyon nagyot koppanni, de
pont a Bárszékeket fikázó bejegyzésem, amit szépen átpakoltam a többivel együtt az új
http://butorhoroszkop.freeblog.hu
bázisra,
kikerült a Freeblog főoldalra mint új blog. Főoldal, hurrá.
(Na, most legyek észnél hogy ne legyen hatalmas koppanás a dologból...)
Nesztek most egy ilyen nyálas akármi klip, egy évfolyamtársam rakta ki facebookra, de úgyis esik, én meg...most egy kicsit faszagyereknek érzem magam minden veszély dacára.
no komment Kategóriák: állapotrajz, bútorhoroszkóp
A helyzet az, hogy az albérletünkben nincs mosógép, így mindenki máshogy oldja meg a mosást, elviszi valakihez. Én az egyesületi levelezőlistán kerestem magamnak "mosóbarátot" mert mostanság túl ritkán járok haza a családhoz, a szennyes az meg már csak olyan, hogy újratermeli magát.
A mosóbarátommal meg is egyeztünk hogy majd átjárok, csakhogy időközben sikeresen megfeledkeztem a dologról és csak az üresen tátongó ruhásszekrény és a dolgozószoba-budoár funkciójú asztal tövében található műanyag rekesz felől áramló illatok figyelmeztettek arra, hogy "mosni necesse est". A helyzet égetőbb mint gondoltam, mert nincs kedvem a következő mosóbaráti látogatásig műbőr miniszoknyában illetve kivágott selyemblúzban (a hivatalos alkalmakra tartogatott kosztümökhöz nem nyúlok) glasszálni mindenhová a tél közepén.
Gondoltam rá, hogy életem első, kézzel történő mosását közvetítem a twitter.com/samtelen oldalon, de aztán rájöttem, hogy a szappanos létől lucskos kézzel gépelni talán mégsem a legjobb megoldás. Így csendben, online közvetítés nélkül elbénáztam a mosószappannal, meg valahol azt olvastam hogy reszelni kell a vízbe úgy jobban oldódik, így reszelgettem mint a parmezánt rá az ínycsiklandó, piszkos ruhákra, aztán meg nem tudom hogy kell kézzel mosni, én úgy gyúrögattam meg sikáltam meg csavartam aztán csak sikerült valahogy uszodává változtatni az amúgy is elég nyirkos fürdőszobát, és ha holnapig nem szárad meg a nadrágom, akkor hajszárítóval kell neki esnem. Most épp a nádfonatú széket áztatja szét kiterítve, mert sajnos nem vagyok elég izompacsirta ahhoz, hogy érdemben kicsavarjam.
Ilyenkor gondolok arra, hogy milyen jó volt nem száz éve születni, amikor kétszer ennyi ruhadarabot viseltek az emberek, kétszer ennyire súlyosak voltak a textíliák nem mint most, a nem gyűrődő műszálak korában és még vanish sem volt.
Mosni egy élmény, kár, hogy a Bútorhoroszkópban nem mosógép a kvintesszenciám, azaz a kiegészítő jegyem.
Viszont kiderült, hogy látens vastüdő vagyok. Mit is jelent ez?
Kiszámoltam a szokásos csütörtöki bútorhoroszkópos "mítingünkön" valamit, ami gyanús volt. A számítási módszer egyelőre azonban titkos, csak személyes beavatás útján megismerhető. Mostanában, az elmúlt pár hónapban rendre vastüdőkkel gyűlt meg a bajom, folyamatosan ott mozogtak a környezetemben. A számítás pedig erre kidobta a vastüdőt.
Aztán megnéztük társalkotóm, Évi születésnapját is. Neki a 3-asra eredeztethető körfűrészekkel gyűlik meg folyton a baja. Neki rejtélyes módon a körfűrész száma jött ki.
Én a vastüdőket utálom és a születésnapomban a vastüdő száma lappang, ő a körfűrészeket és neki ott a körfűrész 3-asa. Ez magyarázatot ad mindenre.
Így aztán belevettük a rendszerbe a "látens kvintesszencia" faktorát is
Így nyertünk még egy faktort a részletes jellemzéshez, így a Bútorhoroszkóp a születési dátumhoz már négy jegyet tud rendelni.
Emiatt viszont, most látván hogy látens vastüdő vagyok, nem fikázhatom a vastüdőket.
És egy mondatban összefoglalta Évi alkotótársam a látens vastüdőm szerepét.
Konfliktus:
megfutamodom (zsúrkocsi), de közben ocsmány szitkokat szórok (csőgörény) és utána még egy csomó ideig ezzel foglalkozom (a vastüdő nehezen áll le) és magvas bölcsességeket alkotok az egészről (a spirituális, bölcselő fogas)
Kapizsgáljátok már? Helyes!
no komment Kategóriák: bútorhoroszkóp
Azt hiszem, túl hosszú és túl személyes lenne elmagyaráznom, hogy a Bútorhoroszkópban miért december 4. az év legrosszabb napja, Univerzumközi Szagelszívó Nap, a Kutyaól napja.
Alkotótársammal együtt mindkettőnket kellemetlen és sorsfordító meglepetések értek aznap.
A Bútorhoroszkópban az újév az december 19-ére esik (a bútorszilveszter ennek nyomán a Két Zsúrkocsi Közé Szorult Szagelszívó Napja). Érdekes, hogy bár a szagelszívónak a teljes ellentétpárja a Rekamié, mégis a bútorévet a bőkezű zsúrkocsik közé ékelődő szagelszívó szippantja el végleg. Ezért mi nem a szilveszter-estét ünnepeljük, mert az az elmélyülés és feloldás napja, hanem kitörő örömmel és visszafogott orgiával a zsúrkocsi napot.
A Kutyaól viszont két héttel a bútorév utolsó napja előtt már megmutatja, hogy mikkel kell számolnunk az új bútorévben.
Hogy miért lett ez a nap Kutyaól? Egy kies csütörtök este, szokásos sörözésünk közben Évi alkotótársnőm kiment pisilni. Én meg ottmaradtam a bútorhoroszkóppal, kissé spiccesen. És akkor bevillant, hogy kutyaól. Nem bútor, de én akarom. És irtózatos röhögésben törtem ki, hogy valakinek Kutyaól legyen a jegye, a biztos valami szupertutiextra lehet.
Az is, hiszen a Kutyaól a Szagelszívó fejlettebb jegye, mely nemcsak szagos, de már elmozdult a tartalmas jegyek irányába, a kutya mint szagos de tartalom miatt.
Egyszóval mikor barátosném a vécéből visszatért, engem röhögőgörcsben fetrengve talála. Így aztán beiktattuk a Kutyaólt.
A Kutyaól-napon nagyon erősek a Szagelszívó hatásai, kozmikus szagvihar van, a szagelszívó teljesítménye csúcsán üzemel, rejtélyes örvényeket keltve az univerzumban, elmozdítva a dolgokat. Vannak, amik eltűnnek, és újak jönnek helyette.
Kutyaól-napon ugrott a Dunába tavaly az a szegény francia lány is.
A Kutyaól-napon épp az óriási viharok miatt csak a szagelszívók számára nem veszélyes az energiaörvény. Mindenki más maradjon otthon.
És hogy miért is jutott ez eszembe? Mert ma kapok a frászbookon egy körlevelet a Cassandra Wilson rajongói klubból, hogy december 4-én van a művésznő születésnapja. Az egyik kedvenc énekesnőm Kutyaól. Ennek örömére most hallgassunk meg egy, az eredeti változatában mérhetetlenül nyálas és undorító számot, amit az ő felkavaró szagelszívói hangörvényei mégis széppé tesznek.
no komment Kategóriák: bútorhoroszkóp
Szobainas-kombájn. Ne üljünk fel a felszínes beugratásoknak, ez nem az a nap, amikor büntetlenül beugathatunk másoknak. Vonuljunk vissza és inkább kézimunkával, barkácsolással foglalatoskodjunk.
no komment Kategóriák: bútorhoroszkóp
(Napjai: minden hó 9-e, jan feb márc ápril szept okt nov 20-a, jan márc szept okt 30-a)
A fenébe, egyesületi hírlevelet kéne gépelnem ehelyett bútorhoroszkópozom, sebaj aki felel érte az is Zsúrkocsi, biztos megérti hogy nehezen osztom be azt ami van, jelen esetben az időmet.
Miután a héten az állásbörzén kicsit többet beszélgettem egy tagtársammal aki éjjeliszekrény-fejőgép és az adottságai dacára rémes kisebbségi érzése van, valamint sok időt töltök mostanság anyukámmal, elgondolkodtam rajta, hogy ideje írni egy újabb mélyreható jellemzést. Ráadásul ma rápillantottam a nyolcvanakárhány facebookos ismerőseim születésnapjainak jegyzékére, és azt kell mondanom, hogy míg a többi jegy átlagban 4 vagy 8 képviselővel büszkélkedik, addig 14 éjjeliszekrény ismerősöm van a facebookon, márpedig ott mivel bővebb az adatlapom, jobban megismerhető vagyok, jobban megválogatom, hogy kit igazolok vissza.
Mi a helyzet hát veletek, kedves Éjjeliszekrények? A tábor 40 fős mintájában nem a legtöbb, de azért stabil 4 képviselőt hozott a jegy, tehát nem lappanganak körülöttem, érezhető a jelenlétük.
Az első, ami eszembe jutott, hogy ez jó, mert az Éjjeliszekrényekre lehet számítani. Mire is gondolok itt?
Jelmondata: Bennem megbízhatsz!
Bár az éjjeliszekrények nem épp hangsúlyosak a bútorkörben és hajlamosan túlzottan kötődni pl. a franciaágyakhoz, kanapékhoz, dohányzóasztalokhoz, rekamiékhoz, mégis személy szerint kellemesnek tartom őket még ha a hokedlik inkább csücskei a szívemnek. Ez részben persze a zsúrkocsi nyitottsága miatt van, ugyanakkor tudni kell a bútorhoroszkópról, hogy
"ez egy igazságtalan horoszkóp mert a miénk"
Igen, az elején irtózatosan elkalapáltuk a szagelszívókat és rühellem a tolóajtós szekrény jellemzőit is. Ugyanakkor a fogas-évben született jegyűként vagyok olyan bölcs, hogy belássam, ez így állati inkorrekt, ráadásul mint minden jobb személyiségtipológia, ez is a pozitív irányba történő jellemfejlődést mutatja, hogy azokra ismerünk rá a jellemzésekből amikre akarunk és erősítünk akár olyan tulajdonságokat is, amik valójában nem annyira a sajátunk.
Ennél fogva a Bútorhoroszkóp tekinthető személyiségfejlesztő játéknak is, hogy figyelmesebben szemléljük magunkat és a kapcsolatunkat a körülöttünk lévő emberekkel.
A tény, hogy anyukám Éjjeliszekrény, jótékonyan hat a kapcsolatunkra, hiszen alapesetben az éjjeliszekrények megbízható, nem túl feltűnő de barátságos lények. Felismertem anyukám rejtett értékeit mert igen, a rotációs kapa kiegészítő jegye ha felpörög, akkor kemény verbális összetűzések vannak az én vakmerő csőgörényem miatt, de a rotációs kapa mindig okkal pörög be például amikor arra jön haza hullafáradtan a melóból, hogy irtózatos nagy kupit csináltunk a lakásban, meg lehet érteni hogy mérges.
Messze nem a társaság középpontjai úgy mint a dohányzóasztalok, zsúrkocsik, nincs olyan erős szépérzékük mint a rekamiéknak, de ha szarban vagy...akkor számíthatsz rájuk, mert az Éjjeliszekrény az, aki ott van melletted ha rémálmodból felriadsz és ad neked egy kis fényt a lámpájával, egy pohár vizet, jelezve hogy minden oké, csak álom volt, ő ott van melletted.
Ez kétségtelenül kiváló családtaggá teszi az éjjeliszekrényeket és egy munkahelyi kollektívában is megvan a helye az irányító főnöki bőrfotelek, a stabil dohányzóasztalok, a megértő franciaágyak, a sokoldalú hokedlik és mozgékony zsúrkocsik mellett. Az éjjeliszekrény a mentőötletek embere.
Mivel tartalmas jegy, igen, könnyen halmoz fel dolgokat de korántsem olyan betegesen mint a tolóajtós és nem csak ideákat mint a másik tartalmas jegy, a fogas. Az éjjeliszekrény gyakorlatias, és jó érzéke van a pénzhez.
Persze nekem, zsúrkocsinak is mindig van B tervem de az mindig szegényesebb, mert a fontosabb dolgokat a felső polcról már elhordták. Az éjjeliszekrény ereje akkor mutatkozik meg, amikor nagy baj van. Akkor kerül elő a fiókjából az önsegítő könyv, a fájdalomcsillapító vagy esemény utáni tabletta, némi édesség vagy dugi pénz.
Nálunk a családban anyám az egyetlen aki tud bánni a pénzzel, aki tudja hogy mit hova kell tenni, nem engedi hogy a mindent kritika nélkül elfogadó, kedves járóka apám vagy a szeszélyes rekamié bátyám vagy én a csapongó zsúrkocsi, elverjük. Anyám bár sosem használta, szerzett felsőfokú könyvelői végzettséget és van az ismerőseim között olyan éjjeliszekrény lányzó aki közgázra jár.
No de hátrébb az agarakkal, azért ők sem tökéletesek. Nem olyan kifinomult például a szépérzékük, gyakorlatiasabb emberek, de a hagyományos asztrológiával szemben nem olyan korlátolt tökfilkók mint a szüzek. Azért ők lágyabbak, de valóban, ők inkább a számok emberei, pénzemberek vagy mérnökök, matematikusok. Nem szeretik a rivaldafényt úgy mint egy főnöki bőrfotel vagy rekamié, nem szeretik en bloc a középpontot mint egy dohányzóasztal és kanapé, és nem is a beteges mártírkodásukkal hívják fel a figyelmet mint a szagelszívók. Összességében: tényleg inkább akkor hívják csak fel magukra a figyelmet amikor nagyon muszáj. Nem narcisztikusak, és nagyon hajlamosak a kisebbségi érzésre. Az illemet szigorúan betartják. Erkölcsös emberek.
Szerintem Nyilas Misi is echte éjjeliszekrény bár nem olvastam a Légy jó mindhaláligot mert nem rajongok Móriczért de gondolom biztos így van. (Pedig Móricz zsúrkocsi-kenyérpirító de mivel a kenyérpirítónál nagyon meghatározó a verbalitás, egy adott kritikai stílus én pont ezt a stílust nem szeretem, a kenyérpirítókat sokszor nem értem, ellenben Karinthynak a bűntudat és a férfi-nő drámaiság nagyon tipikus a szobainas mivoltát nézve és a szellemi bátorság képzelőerő a csőgörényéből ered, míg Kosztolányi szintén a zsúrkocsik nyitottságát birtokolja de neki van egy nagyon lágy fejőgép kiegészítője, a zenész-orvos-író Csáth Géza aki szintén kedvencem a hokedli szuper flexibiltásával bírt, vesztét a körfűrész kiegészítő iszonyatos szenvedélye okozta. A körfűrészek nagyon szenvedélyesek ami sokszor tragikus jelleget ölt. No de ennyit az irodalomról.)
Hogy kikkel jönnek ők jól ki? Először is, muszáj egy kicsit hízlalni az egójukat különben örök lúzerek maradnak mint a hokedlik. Komoly önértékelési problémáik lehetnek az éjjeliszekrényeknek amin nagyon nehéz felülemelkedni. Sokszor azzal kompenzálják ezt, hogy mások dolgait avagy saját rejtett kincseiket kívülre aggatják de ezzel csak nevetségessé válnak. Egy éjjeliszekrénynek nehéz megtalálni a saját hiteles stílusát de ha sikerül, akkor felhívhatják magukra mások figyelmét hogy milyen értékesek. Akkor lépnek ők színre, akkor vernek tönkre mindenkit a surranópályáról amikor a szagelszívók érzelmi zsarolása, a főnöki bőrfotelek mértéktelen egoizmusa, a rekamiék hisztije, a dohányzóasztalok makacssága vagy a tolóajtós szekrények undorító, kicsinyes tahósága már kikészítette mások idegeit.
Ennél fogva nekik sem javallottak ezek a túl erős és hiú jegyek bár a rekamié azért nyitott és élénk ahhoz, hogy legye kedve felfedezni az éjjeliszekrény rejtett értékeit.
Ideális társa a pelenkázóasztal akinek ugyanúgy kincseket rejt a bensője ugyanakkor sokkal játékosabb, van egy infantilis bája, amit nem érez az éjjeliszekrény fenyegetőnek. Remek barátokra lelhetnek a járókákban, vagy nagyon hasonlítanak egymásra a hokedlikkel. A franciaágyakat epedve bámulja de viszonyuk soha, soha nem lesz egyenrangú.
Egy önmagát lestrapált, kifáradt zsúrkocsi lehet úgy, hogy már csak egy éjjeliszekrényben lát reményt aki meg megérti hogy a zsúrkocsi is csak megy-megy-megy és közben ad-ad-ad mert ilyen hülye természete van.
A bárszék csípőből lenézi, a dohányzóasztal mint élveteg jegyű, sokkal hiúbb és makacsabb, ő a rekamié és a kanapé mellé vágyik. A dohányzóasztalok kicsit megalomániásak, valljuk be, csak nem csinálják olyan jól mint a főnöki bőrfotelek. A szobainas mivel vagy szadista vagy mazochista, jobb ha egy erősebb személyiséget választ maga mellé, az éjjeliszekrény mellette olyan ostorozást kap hogy csak na.
A tolóajtós szekrény simán kifosztja mert ő a nagyobb, erősebb. Ha a fogas méltóztatik leereszkedni végre a realitás talajára, akkor tudja értékelni hősünket de inkább nem.
Ha kap egy csőgörényt kiegészítőnek az remek, akkor azért lesz bennük kurázsi, mernek újítani, kockázatos üzletekbe belefogni vagányak és energikusak odabent. A vastüdőknek vigyázniuk kell, mert a vastüdő könnyen leszívja mások energiáit hogy egyvalamire vagy valakire áldozza fel. A vastüdő kiegészítő jegy vagy a mértéktelen egoizmusra ha energiáit önmagának szánja vagy a papucsférj/házirabszolga sorsra predesztinál ha életük párjának szánnak mindent. Vastüdők, legyetek nyitottabbak, bőkezűbbek és akkor én sem szidlak le benneteket a bútorhoroszkópban.
Na a körfűrész az izgi egy éjjeliszekrénnyel. A jámbor, mindentudó
barát aki egy vadállati ént rejteget. A külső, a bútorjegy karizmátlan,
kicsinyes de odabent pusztító szenvedélyek, hatalmas libidó tombol.
Megbízható fenevad: izgi. Szeretnék egy ilyen pasit, komolyan. Hordja
haza a pénzt éjjel meg egy szupermacsó.
Szemétledobóval párosítva minden esély az önérvényesítésre megszűnik létezni. Totális lábtörlő, nem, az éjjeliszekrény csak egy erősebb, élesebb kiegészítő jeggyel alkot harmonikus személyiséget mint egy rotációs kapával aki be tud pörögni, van éle, a rotációs kapa az igazságosztó. Megbízható de olykor azért ő is odacsap. Kenyérpirítóval párosítva nagy lesz az arca, verbálisan túlfűtött egyéniséget kap aki mindig megteszi amit kell, de közben néha morog meg pofátlankodik. Ha az ember elengedi a füle mellett a beszólásait, akkor azért jó munkatárs lehet. Kombájnnal kombinálva sajnos erősen tolóajtós szekrényre kezd hasonlítani, korlátolt lesz, provinciális, a változás ellensége, maradi. Mosógéppel viszont szuperbarát. A mosógép kiegyensúlyozó és harmonizáló mint az éjjeliszekrény. Kiváló emberek, a mosógép sok esetben nagyon jó kiegészítő jegy. Végül fejőgéppel nagyon lágy lesz az személyisége az embernek, nem szerencsétlen mert a fejőgép is mindig megtalálja a szükséges energiaforrásokat, de ő inkább közvetít és katalizál. Kellemes ember, de több önzés kéne neki.
Láthatjuk hát, hogy bár az éjjeliszekrények nem épp a legkarizmatikusabb tagjai a bútorkörnek vagy ha mégis nagyon határozottak és bátrak akkor a kiegészítő jegy miatt van így. Ahelyett hogy mindig mások, a nagyok, érzékiek mint a franciaágy, rekamié vagy színesek mint a zsúrkocsi iránt álmodoznának, szedjék össze magukat, villantsák fel rejtett értékeiket, feszítsenek oda miután egy szagelszívó megfingatta a szerencsétlent és higgyék el hogy állati sikerük lesz, főleg ha kiderül hogy mennyi pénzük van jó helyekre eltéve a Kajmán-szigeteken.no komment Kategóriák: bútorhoroszkóp
Ez újdonság lesz azoknak is, akik nem voltak a táborban, mert a médium barátnőm bár átküldte a frissített fájlt, én mégsem azt nyomtattam ki.
Mint ismeretes, a bútorhoroszkóp jegyet rendel a születés napjához, a születésnap számainak egyjegyű összegéhez, de az évekhez is. Mit is jelent ez? Nos azt, hogy 15 éves ciklusok vannak, mely tavaly indult dec 4-én a Szagelszívó napján, a 2008-as év a Szagelszívó éve volt, az idei év a Szobainasé, a jövő év pedig a Járóka jegyében telik majd. Hogy ezek a nagyobb tendenciák mit is jelentenek, erre majd később kitérek, előre annyit, hogy a járóka, mely 2010-et uralni fogja, a pedagógiai érzékéről híres, eléggé elfogadó jegy, hogy idézzem a DAKE-art Mec Ultimate Möbelhoroszkópen áttekintő jellemzését:
"Korlátolt, jobb esetben tisztában van saját korlátaival. Befogadja azokat a retekfejűeket akiket belépakolnak. Karmája az életigenlés, felelősségvállalás, el kell viselnie azt hogy elengedje azokat akik túlnőnek rajta."
Tehát a jövő év nagy drámáktól mentes, de tanulságokban bővelkedő év lesz, ahol a már megszerzett képességeket lehet próbára tenni. A Járóka elfogadó jegy, jó pedagógiai érzékkel, a 2010-es év tehát az újrakezdés, saját lábra állás éve lesz, ahol nem leselkednek ránk komoly veszélyek, inkább csak olyan pofonok, melyekből tanulni tudunk.
Az idei év a Szobainas jegyében telt, az idei azért ellenmondásosabb volt, kegyes és kegyetlen egyszerre, mert a Szobainas drámai, erőteljes, szereti az élvezeteket. Marquis de Sade Szobainas volt. A Szobainas sorsfeladata vetkőztetni és öltöztetni. Idén sokan mindenüket elvesztették, mások új tulajdonságokkal lettek felruházva. Ebből a szempontból örvendetes, hogy a jövő év Járókája kevésbé lesz rapszodikus, inkább korlátoltabb. 2011 egyébként a Dohányzóasztal éve lesz, ami szintén élveteg jegy, mint a szobainas. 2012 viszont Zsúrkocsi, tehát két olyan év lesz majd, amely hasonló egymáshoz, az élvezetek, és a cselekvés jellegében mert bár a zsúrkocsi aktus jegy, de bőkezű mint a dohányzóasztal.
Ha jövőre okosan tanulunk a Járóka évében a mögöttünk álló Szobainas-év eseményeiből, a stabil, élvezetekkel teljes Dohányzóasztal, és a mozgékony, kalandos Zsúrkocsi éve jó lehet számunkra.
2008 a Szagelszívó éve volt, teljesen érthető a válság fényében. Igen, ért már bírálat azért, mert túlságosan elítélőek vagyunk a szagos jegyekkel szemben, hiszen országunk egyik ex-miniszterelnöke és egy kretén ex szolgált a Szagelszívó mintáiul, de mivel egyik legjobb barátnőm Szagelszívó szintén illetve apukám Járóka, ezért ezt az élet mindenképp tompítottunk, hiszen "Minden jobb társaságba pottyan egy-egy krokodilus." ahogy a másik médium, fánk barátnőm mondja.
Ugyanakkor meglepő, hogy én is és ő is a z 1985-ös fogas évben születtünk.
(Tájékozódásnak: 1975 főnöki bőrfotel, 76 pelenkázóasztal, 77 hokedli, 78 szagelszívó 79 szobainas 80 járóka 81 dohányasztal 82 zsúrkocsi 83 bárszék 84 rekamié 85 fogas 86 franciaágy 87 tolóajtós szekrény 88 kanapé 89 éjjeliszekrény)
Mert hát milyen egy Fogas év? A Fogas látszólag jelentéktelen, valójában ZEN.
A spirituális nagy docfájl Mec Ultimate Möbelhoroszkópen azt írja:
"Tipikus megfigyelő, a sarokból mindent lát; széles a látóköre...A téli hónapokat jobban szereti, akkor jobban el tudja foglalni magát. Sorsfeladata hogy elengedje és visszavárja az embereket az életében..."
Téli hónapok? Stimt! A Fogas nagyon spirituális jegy. Látszólag csendes, de fejében nagy következtetések lakoznak. A születési év uralkodó bútorjegye nem a személyes jellemvonásokat mutatja meg mint a nap szerinti bútorjegy és nem is a belső mozgatókra világít rá mint a kvintesszencia, hanem a sorssal való hozzáállást határozza meg, az alapvető életirányt.
Innen nézve bár a Zsúrkocsi jegyem nagyon
nomád, a Csőgörény kvintesszenciám pedig nagyon bevállalós, de a
sorsomban mégis a visszafogott szemlélődés és a nagy következtetések
levonása szerepel. Minden kaland, melybe a Zsúrkocsi kereke visz,
minden slamasztikába, melybe Csőgörényként alámerülök, a szellemi,
spirituális fejlődésemet szolgálja. Azt a Nagy Bölcsességet, melyet a
Bútorhoroszkóp is hordoz magában. Bár nagyon ott van a bútorképemben a
lázadás valamint a menekülés, a Fogas évében születés az elfogadást
hordozza magában és a meg-nem-ingást. A magasabb célnak való
alárendeltséget. Mivel az elfogadás nagyon erősen a szagos jegyek
sajátja, ezért lehet, hogy kettő, hozzám közel álló ember is szagos
jegyben született.
no komment Kategóriák: bútorhoroszkóp
A kiegészítő jegyek kiszámítása: a születési dátum számjegyei egyesével összeadva, míg egyjegyű számot nem eredményeznek. Pl. 1+9+8+5+0+3+2+9=37 3+7=10 1+0=1
A bútorhoroszkópban a kiegészítő jegyek, azaz a kvintesszenciák, mint már a zsúrkocsinál is említettem, nagyon fontosak, mert a belső rejtett energiákat, motivációkat mutatja meg, míg a bútorjegyek az elsődleges benyomásokat határozzák meg. A kvintesszenciákat úgy is szoktam emlegetni, hogy "a belső kör" mert az egyesületi táborban, a mintegy 40 bátor jelentkezőnél úgy szemléltettem az elemzést, hogy a külső, 15 jegyet tartalmazó bútorkörbe rajzoltam be ezt a 9 elemű kört úgy, hogy egyes elemei közel kerüljenek az ábrán azokhoz a bútorjegyeket, amelyekkel leginkább szinkronban van. Így került pl. a szemétledobó a szagos jegyek alá.
Azt mondtam a többieknek, hogy a kiegészítő jegy akkor harmonikus, ha az ábrán messze áll a bútorjegytől, mert akkor tényleg más tulajdonságokat hordoz és kiegészít. Kérdezték, hogy no de a bútorhoroszkópban mégis miért gépek a kiegészítő jegyek és nem bútorok? Hát épp azért, mert a személyiség belső motorjaira mutat rá.
Egy későbbi bejegyzésben majd részletesen elemzem is az egyes kvintesszenciákat, most inkább tömören megpróbálom a közéleti disznóságokkal összhangba hozni az egyes kvintesszenciák jellemzőit.
no komment Kategóriák: bútorhoroszkóp
(Lesznek a jegyeknek piktogramjai is később, ez egyelőre a próbaverzió. A cikkeket folyamatosan frissítem, aki már tudja, mi a rendszer lényege az örüljön, aki nem, az próbálja kitalálni:-)
A zsúrkocsi messze a legbeszaribb jegy a bútorkörben. Állandóan kereket old. Persze a hokedlik is nagyon félősek, de ők többnyire az asztal alá bújnak, míg a fogasok láthatatlanná válnak. De a zsúrkocsi állandóan menekül. Legtöbbször a saját maga által generált félelmek miatt. Az aktus jegyek mártírjaként, nála is ott a mozgás, de sokkal kevésbé öncélú, mint az aktusok lustájánál, a franciaágynál az osztódás, vagy az aktus-jegyek királyánál, a rekamiénál az alkotás. A zsúrkocsinál a legfőbb aktus: megszabadulni mindentől, aztán továbbmenni. A zsúrkocsi bolygó hollandi, csak épp a szárazföldön. Látszólag felszínes és mozgékony, de ez a fő problémája is. Bár imádja a társaságot, de túl könnyen éli bele magát dolgokba, pazarolja el az energiaforrásait, aztán bánkódik, hogy miután már mindenét odaadta, üresen már nem kell senkinek. Ráadásul hajlamos a táplálkozási szélsőségekre. De mielőtt még elmenekülne, azért mindig készül B tervvel is, hiszen van egy alsó polca is, ha a felső már kiürült volna.
A zsúrkocsi karmája a biztonság keresése és megtalálása. Sajnos a gyenge zsúrkocsik (mondjuk egy cinikus kenyérpirító kiegészítő jeggyel) ezt elutasítja, mondván a biztonság=unalom. De mivel a zsúrkocsi kellőképp mozgékony, ezért ha le is lassul, ha meg is állapodik a lakás egy helyiségében, mivel ritka és különleges szerzet, hiszen zsúrkocsi nincs minden lakásban, akkor sem lesz unalmas annyira, mint mondjuk egy tolóajtós szekrény akit aztán tényleg mindent megtart magának.
Valóban, ha az abszolút kizáró (és nem kiegészítő) ellentétpárt nézzük, akkor azok a tartalmas jegyek, azokból is a jegyek királya, a Tolóajtós, aki nagy, lomha, jobbára elmozdíthatatlan, és hajlamos görbe tükörben láttatni másokat (főleg ha egy kenyérpirítót kap kiegészítőnek) persze nekik is vannak erényeik, majd írok róluk is. De a zsúrkocsi nem hidal át évszázadot mint a nagyi szekrénye, nem őrizget, ennél fogva bár igen, mindig készül biztonsági tervvel, mégsem kenyere a takarékoskodás. Ez a "minden esetre" elgondolás inkább a fiókjukban létfontosságú pirulákat, fogamzásgátló eszközöket tartalmazó éjjeliszekrények sajátja. Ha egy zsúrkocsinak egy szemétledobó a kiegészítő jegye, aki meg minden szart átenged magán, akkor az illető egész életében képtelen lesz önmaga érdekeinek képviseletére (mert a zsúrkocsi mártír minőségét erősíti a mártíriumot művészetté fejlesztő szagos jegyekhez leginkább közel álló kiegészítő, a szemétledobó). Ha kap egy körfűrészt, aki folyton pörög, de pusztító módon is, akkor az megint végzetes lehet. Egy kemény, éles, aktív körfűrész csak a lomhább jegyekkel harmonikus, mint a dohányzóasztal vagy a szagos (azaz szolgáló) jegyek.
Hogy ez a folyton mozgásban levő, kedves de félénk jegy mire viszi az életben, azt egyrészt a kiegészítő jegy határozza meg, másrészt az, hogy kikkel van körülvéve. Kiegészítő jegyek közül egy kombájn vagy egy mosógép a súlyával, tömörségével, a stabil egyensúlyi pontjával lehet jó, vagy egy fejőgép ami megtalálja az energiaforrásokat, vagy egy kemény, bevállalós csőgörény, aki nem ijed meg a piszkos munkától. Mivel a kiegészítő jegy mutatja a belső motivációkat, az igazi ént, ezért egy stabilabb, erősebb kieg. jegyű zsúrkocsi látszólag kedves, könnyed, de valójában azért nem lehet palira venni, és talán még egy rotációs kapa kieg. jegy is jól jöhet ilyenkor, aki vagdal ugyan, de mélyreható. Egy csőgörény belsővel a zsúrkocsi a kritikus pillanatokban néha mégis képes bevállalósnak, bátornak lenni, mert a csőgörény nem ijed meg a szartól és elhárítja a dugulást. A fejőgép meg mindig találna valami pluszt odabent amivel megoldható a helyzet. A kombájn pedig egyszerűen elnyisszantja ilyenkor a gordiuszi csomót.
A baj csak az, ha egy szagos vagy tartalmas jegyűvel kerül össze, bár az éjjeliszekrénnyel még csak-csak, de mint mondtam, egy tolóajtóssal ők külön dimenzióban léteznének, egy szagelszívónál meg hiába a közös mártír minőség, a szagelszívó morális kereszteshadjáratához egy zsúrkocsi nem tud hozzászólni, nem az ő világa. A dohányzóasztal lehet ideális párja, mert az élveteg jegyek királya is szereti a társaságot, de mégis keményebb, nehezebb kihozni a sodrából. A bárszékkel már nehezebb neki, mert ők hajlamosak magasan hordani az orrukat. Ha egy szadomazo szobainassal kerül össze, akkor vigyázni kell, mert a szobainas akar lenni a játékban a szadista. Bár a zsúrkocsi könnyen kereket old, de egy szobainas akkor is veszélyes lehet neki.
A rekamiénak fejlett a szépérzéke ami imponál a színes, mozgalmas dolgokat kedvelő zsúrkocsinak, és ha egy franciaágy ügyes, még ha lomha is, talán mégis ő lehet aki egy helyben maradásra bírja ezt a kerekes jegyet. A súlyponti (azaz segg-hely) jegyek közül kedvelik egymást a hokedlival, de túl gyengék és beszariak ahhoz, hogy ismeretségük elmélyüljön. Mindazonáltal ha jó napot fog ki a zsúrkocsi, talán nem riad meg pont a főnöki bőrfoteltől, attól a jegytől, aki jószerivel még önmagát sem képes elviselni, mert a zsúrkocsi látja, hogy a főnöki is folyton pörög, de önmaga körül és ez valahol tragikus. De sajnos hosszú távon nincs egymással jövőjük, mert két ennyire pörgő jegy nem képes megállítani egymást, márpedig mindkettőnek arra lenne szüksége. A tartalmas jegyek közül a fogas, és a súlypontiak közül a kanapé meg egyszerűen nem illik össze a zsúrkocsival.
Mint már mondtam, erősen ellenjavalltak a szolgáló jegyek a számukra. A kritikus pont nem is a szagos (azaz szolgáló) jegyek királya, a szagelszívó, mert ők inkább a rekamiéval fojtanák meg egymást, hanem a járóka a korlátaival. Az agyára meg a zsúrkocsinak a korlátoltságával és azzal, hogy ő is aztán mindenkit befogad. Ez főleg akkor hajmeresztő, ha a járóka a férfi, mert a járókának bár van erős pedagógiai vénája, de épp az a kemény, megálljt parancsoló karizma nincs benne, ami visszatartaná hősünket attól, hogy tovaguruljon. A szagelszívókkal szimplán nem értik meg egymást, míg a pelenkázóasztalok esetében lehet némi remény, mert bennük van némi gyermeki, kedves naivitás, és a fiókjában mindig van valami, amivel lekenyerezhet másokat, ami még akkor is lenyűgözi a zsúrkocsit, ha a pelenkázóasztal meg túl passzív és lomha egy nyüzsgő zsúrkocsinak.
Összességében elmondhatjuk, hogyha az illető a zsúrkocsi jegyében született, legyen tisztában vele, hogy nem kell mindig menekülni, nem kell szorongani. Kicsit legyenek önzők, tartsanak meg valamit mindig maguknak, így nem érzik majd magukat folyton kihasználva, és nem lesz az a kényszerük, hogy akkor majd keresnek más terepet, hátha akkor majd ott jobb lesz. Nem, mivel a bútorkör 15 jegye hiába tűnik soknak, mindenütt csak az a 14 másik ismétlődik, és a zsúrkocsinak soha nem kívülről kell várnia a változást, hanem hagyja, hogy belülről jöjjön az. Nem lesz attól kevésbé népszerű, hogy kiáll végre önmaga mellett.no komment Kategóriák: bútorhoroszkóp
sablon anyu(ha)